Árvízi segítségnyújtás Újfehértóról


Szombaton reggel négy tűzoltóból és a gyülekezet tizenkét tagjából álló csoport indult el a helyi erőkkel egyeztetve Edelénybe, hogy a péntek hajnalban átszakadt gát betömésénél, valamint az ezt követő károk enyhítésénél tudjanak segíteni.
Nemcsak lelkes segítők ők, hanem komoly szakemberek. A kétkezi munka felvállalása mellet, megoldást találtak egy kis rakodógép elszállítására is, amely az ottani viszonyok között 15-20 ember munkáját tudja elvégezni egy óra alatt. Ifjú presbitereinket egy szóra segítő helyi vállalkozók is támogatták, akik közül egy a személyek szállítását, másik a gép eljuttatását vállalta magára, úgy hogy ők is a csapat tagjai közé álltak.
A hírek és a segítségkérés nem szállt el a fülünk mellet, örülünk, hogy Isten úgy állított minket a magunk helyére, hogy van lehetőségünk és szándékunk a segítésre. Tesszük ezt az Ő dicsőségére, képviselve nemcsak a gyülekezetünket, hanem az egyházmegyét és a református egyházat.
Kérünk mindenkit, hogy hordozzák imádságban szolgálatunkat, hadd végezhessük el mindazt a feladatot, amit Örökkévaló Istenünk ránk bízott.
Baracsi István lelkipásztor






>
A Nyírségi Református Egyházmegye Ibrányi Idősek Otthona bemutatása

koszorú, virág- és sírcsokrok kötése...









Látogató számláló