Idősek Napja Őrben

Az Őri Református Egyházközség 1993. májusában kezdte meg az idősek segítését nappali ellátás formájában. Az intézmény ekkor kapta a „Sarepta” nevet, bízva abban, hogy „a vékabeli liszt és korsóbeli olaj nem fogy ki.” (IKir. 17,16.) 2004. februárjában megnyílt a bentlakásos idősek otthona 49 férőhellyel a rászoruló, önmagukat ellátni nem tudó idősek előtt. Mára intézményünk 70 férőhellyel működik, t
eljeskörű ápolást-gondozást biztosítva ellátottaink számára. 2004. október 1-jén ünnepeltük először együtt az Idősek Napját, azóta minden évben megrendezésre kerül e jeles nap.

2009. október 2-án immár 6. alkalommal tartottuk meg az Idősek Napját a Sarepta Református Idősek Otthonában. Az idősek és dolgozók már hetek óta készültek, hogy műsorukkal méltóképpen tudják képviselni intézményünket.
Az ünnepséget Pótor János intézményvezető nyitotta meg, a vendégek köszöntésével. Utána a
3Mózes 19,32 alapján hirdette Isten üzenetét a jelenlevőknek.: „Az ősz ember előtt kelj fel, és becsüld meg az öregembert.”

Ezután Jóni Andrea saját versét, majd ö. Fodor Pálné előadásában a Feladat öregeknek című verset hallgathattuk meg.
Ezek után következett a Sarepta lakóinak és dolgozóinak műsora: időseket köszöntő versek, énekek, majd egy tanulságos jelenet, melynek címe: Egy kislány, aki öregakart lenni.
A lakók műsorát a Nem csak a húszéveseké a világ című énekkel zártuk.
A Sarepta műsora után Pótorné Ács Ágnes a Magdaléneum Fogyatékosok Református Ápoló Gondozó Otthonavezetője beszámolt az intézmény megalakulásáról, és ismertette az intézményben folyó áldozatos munkát. Ezt követően meghallgathattuk a Magdaléneum lakóinak és dolgozóinak szívet melengető zenés-verses műsorát.

Intézményünk testvéri kapcsolatot ápol az Őri Ezüstalkony Hagyományörző és Nyugdíjasklub tagjaival. Vezetőjük Szimicsku Istvánné elmondta, hogy hogyan és milyen céllal jött létre a Klub. A mostani alkalomra vidám dalcsokorral készültek, Kozma László zenész kíséretével adták elő a szebbnél-szebb dalokat, melyet a közönség vastapssal kísért.
Ezt követte a finom ünnepi ebéd: sertésraguleves, töltött káposzta és somlói galuska.
Az
ünnepség második felében a Bibó István Általános Iskola diákjainak műsora következett: tánccal és zenés-verses előadással kedveskedtek az időseknek.

Utána a Talán Teátrum színvonalas műsorát nézhettük meg, akik sok-sok vidám slágerrel, Hacsek és Sajó jelenettel nevettettek meg bennünket.
Az ünnepséget zenés-táncos mulatság zárta, a zenét Kozma László „Lacika” szolgáltatta. Lakók és vendégek vidáman ropták a táncot kifulladásig.
Ezúton is megköszönjük Pótor János intézményvezetőnek, hogy lehetővé tette ennek a napnak megvalósítását.
Rácz Lívia és Repelikné Miksi Andrea
Sarepta Református Idősek Otthona